Hitvallásunk

A Levendula Mozgásterápia egy olyan fizioterápiás rendelő ahol elsőként szem előtt tartjuk, hogy a hozzánk érkező vendégeket végigkísérjük a gyógyulás útján.
Nálunk dolgozó minden kolléga magas szakmai színvonalon nyújt komplex terápiát, és tökéletesen összhangban együtt dolgozva igyekszünk a pácienseinknek teljes gyógyulást biztosítani. A mozgásterápia során a lépcsőzetes  javulás mellett cél a fájdalommentesség minél hamarabb elérése és a hétköznapokba beépülő rendszeres testmozgás ,és ezáltal a jó kondíció, vitalitás elérése.
Kezeléseink 100%-ban egyénre szabottak, fascia szemléletűek, ahol a manuálterápiát ötvözzük visceralis és craniosacralis terápia idegrendszeri lazító fogásaival is.
Bízunk benne, hogy az egyedi koncepciónk sikeressége megmutatkozik a professzionális szakmai hozzáértésen túl a szolgáltatói szemléletünkben is.

Mi segítünk megtenni az első lépést és végigkísérjük a gyógyulás útján!

Miben segíthetünk?

Hogyan működünk?

Ismerje meg kezelési koncepciónkat.

Komplex, teljes testet érintő, állapotfelmérés
  • Beteg panaszainak a felvétele, összevetve az orvosi eredményekkel, és a hozott képalkotó eljárásokkal
  • Teljes beteg vizsgálat:
    • testtartáselemzés: aktív, passzív mozgásvizsgálat
    • ízületi mozgásterjedelem vizsgálata
    • izomerővizsgálat
  • A felmérés során meghatározunk egy kezelési tervet, terápiás terv alapján elkezdjük a kezelést
  • Manuális technikák alkalmazása(fascia kezelések, különböző lágyrésztechnikák, triggerpont terápia, nyújtások, lazítások, facilitálások, mobilizálás). Szükség esetén kiegészítjük craniosacrális , viscerális, vagy egyéb terápiával
  • Célzott gyakorlatok összeállítása
  • Szükség esetén kiegészítő eszközös terápiával támogatjuk a kezelést (Kineziotape, SMR henger, elektroterápia)
Kontrollfelmérés, mozgásterápia
  • Ha nem igényli, vagy nem megoldható a heti egyszeri találkozás, akkor az összeállított mozgásprogramot otthonában is elvégezheti a pácines, néhány egyszerű eszközt (labda, tornaszalag) be kell majd szereznie.
  • Két-három hetente a kontroll vizsgálaton állapotellenőrzés, manuálterápiás kezelés történik. Átbeszéljük, hogy hogyan alakult az állapota, és ezt alapul véve módosítjuk, kiegészítjük a meglévő feladatsort.
Egyéni heti rendszerességű mozgásprogram
  • Az összeállított mozgásprogramot végezheti nálunk is heti egy-két alkalommal, alkalmanként körülbelül 50 perces. Igény szerint a gyakorlatok kivitelezése történhet felügyelet mellett, ilyenkor a feladatok végzését folyamatosan követjük, ellenőrizzük, így a páciens visszacsatolást kap, amely során biztosan és helyesen tudja végezni a gyakorlatokat. Nagy előnye, hogy folyamatosan tudunk reagálni, változtatni az aktuális tüneteknek megfelelően.
  • A rendszeres mozgásprogram közé is érdemes 2-3 hetente egy ellenőrző manuálterápiás kezelést beiktatni.

Kezelések

Manuálterápia

Categories: Terápiák

Manuálterápia (Barvicsenko és Mulligan)

A manuálterápia egy olyan orvosok által továbbfejlesztett, tudományos alapokra helyezett, természetes gyógyító módszer, ami hasonlít a kriopraktikához az osteopathiához és a csontkovácsoláshoz.

Speciális műfogásokkal segít javítani a gerinc és a perifériás ízületek elváltozásait.

Ezzel a technikával az ízület mozgáskorlátozottságát és az izmok túlfeszüléséből adódó problémákat javíthatjuk. A lágyrészek fellazítása után helyre állítjuk gerinc és a végtagi ízületek mozgásdinamikáját, funkcióját, javítjuk stabilitásukat, ezáltal csökkentve, megszűntetve a fájdalmat (pl.: rándulások, nyak-, hát- és derékfájdalom).

Fontos tudnivalók:
A manuálterapeuták nem egy séma alapján csak úgy össze-vissza ropogtatják a pácienst!
A kezelést megelőzi egy rendkívül alapos diagnosztikus betegkivizsgálás, mely során kikérdezzük, megvizsgáljuk a páciens mozgását, összevetve a páciens panaszaival és a korábban készült képalkotó eljárások eredményeivel.
Ebből adódik, hogy az első konzultáció gyakran 1-1,5 óráig is elhúzódhat.
Ha esetleg további kezelésre is szükség van, akkor már kontrollvizsgálat ideje rövidebb és túlnyomó részt kezelés történik, ami körülbelül 50 perces.

Alkalmazási területei:
• hát-, derék-, nyak-, váll-, könyök-, csípő-, végtagfájdalmak
• ízületi fájdalmak (pl. váll, csukló, ujjak, csípő, térd, boka)
• izomeredetű mozgáskorlátozottság
• kéz-, lábzsibbadás
• ideggyógyász által kivizsgált fejfájás
• kezdődő gerincsérv vagy műtét utáni utókezelés
• mozgásszervi problémák megelőzése
• terhességi keresztcsonti fájdalmak
• szülés utáni gerincfájás

Craniosacrális terápia

Categories: Terápiák

A craniosacralis terápia története Az 1970-es években a Michigan Állami Egyetemen a dr. John E. Upledger vezetése alatt álló kutatócsoport tudományos kísérleteket végzett, melyek bebizonyították azt, hogy a koponyacsontok a varratok mentén mérhető módon, ritmikusan elmozdulnak. Valamint azt, hogy a kemény agyhártya, a gerincvelői folyadék áramlása és a koponyacsontok finom mozgása között összefüggés van. Az évekig tartó egyetemi kutatásokat és a klinikai tesztelést követően kidolgozták az Upledger-féle craniosacralis terápiás rendszert, mely olyan hatásos gyógyító eljárásnak bizonyult, hogy futótűzként terjedt el széles körben. Napjainkban már a nyugati országokban klinikákon alkalmazzák, csecsemőktől a legidősebb korosztályig.

A craniosacralis terápia
A craniosacralis rendszer (CSR) a légzési- és keringési rendszer mellett a szervezet harmadik nagy élettani rendszerét képezi, amely minden élőlényben megvan, mely aggyal és gerincvelővel rendelkezik. Ezt a rendszert alkotja a koponyacsontok, gerincoszlop és a lágy agyhártyát, amely beborítja az agyat és a gerincvelőt. Ebben kering az agyi-gerincvelői folyadék (liquorcerebrospinalis), melynek lassú, kézzel finoman kitapintható saját ritmusa van. Percenként kb. 10-12-szer megtörténő összehúzódás mutatható ki. A craniosacralis ritmus a koponyán és bárhol a testen érzékelhető a képzett szakember számára.

Ez a gyengéd, ellazító kezelés csökkenti a felgyülemlett stresszt, segít a betegségek megelőzésében és gyógyításában egyaránt. A kezelés során finom érintéssel, parányi mozdulatokkal, a test természetes ritmusát követve idézünk elő változást a szervezetben, mely során beindulnak a szervezet természetes öngyógyító folyamatai. A módszer segít a testi-lelki harmónia megteremtésében.

Alkalmazási területei:
• Stressz, krónikus fáradtság, alvászavarok
• Migrén, bizonyos fejfájások, szédülés
• A hangulati élet bizonyos zavarai
• Nyak, hát, és derék fájdalmak
• Gerincsérv (Discushernia )
• Gerincferdülés, tartási rendellenességek
• Állkapocs ízületi problémák
• Fülzúgás, hallás panaszok
• Krónikus hörghurut, arcüreggyulladás, asztma
• Szemproblémák
• Epilepszia
• Érzelmi nehézségek
• Rheumatoid arthritis
• Fibromyalgia
• Endometriosis, krónikus kismedencei gyulladások
• Menstruációs problémák
• Emésztési zavarok, székrekedés
• Diszlexia, tanulási nehézségek
• Magatartási,viselkedési zavarok, autizmus
• Szükséges a baleseti sérüléseket követő működési zavarok, műtét utáni szöveti sérülések korrekciójához is.

Terhesség alatti craniosacrális terápia
Ez egy olyan finom fogásokból álló terápia, ami biztonsággal alkalmazható terhesség alatt, kicsi gyerekeknél és idős embereknél egyaránt. A kezelés segíti az anya és gyermeke lelki kötődését. Születéskor a koponyacsontok a még lágy varratok mentén elcsúsznak, így alakítva a koponya méretét a szülőcsatornán való átjutáshoz.
A szülési traumák, elhúzódó szülés, elakadás a szülőcsatornában később gyermekkori zavarokat okozhatnak. Ha sikerül elkezdeni már újszülött korban a terápiát, a szülési traumák oldását, akkor elérhetjük, hogy sokkal kevesebb legyen azon gyermekek száma, akik magatartászavarral, vagy egyéb panaszokkal élnek.

Temporomandibularis terápia

Categories: Terápiák

Állkapocs ízületi terápia

Rágóízületi problémák komplex kezelése.

A fogorvosi kezelések és a fogszabályzás mikro elmozdulásokat okoznak a koponyánk csontjain, de okok között szerepelhet fejsérülés, nyaksérülés (ostorcsapás sérülés).
Mivel a szájpadlásunk csontjai összekapcsolódnak a koponyánk ékcsontjával, amin belül helyezkedik el az agyalapi mirigy– ennek elmozdulása súlyos következményekkel járhat (pl.: hormonális betegségek, hangulatzavarok, vegetatív idegrendszeri alkalmazkodási problémák, fejfájások,viselkedészavarokat, koncentrációs zavarokat).

A terápia során ezeket az elmozdulásokat korrigáljuk a túlterhelt ízületet lazítjuk, mobilizáljuk.

A helytelen testtartásból következett állkapocs ízületi problémákat testtartás korrekcióval kezeljük.

Alkalmazási területei:
• kattogás, fülzúgás
• gyakori fejfájás
• fogorvosi kezelések és fogszabályzás kiegészítő terápiája

Visceláris terápia

Categories: Terápiák

A módszer egy francia oszteopata, Jean-Pierre Barral nevéhez fűződik.

Ez egy olyan kifinomult manuálterápiás technika, ahol a test fascia hálózata segítségével összehangolt működésbe hozzuk a belső zsigeri szervek ( máj , epe, vese, hólyag, petefészek stb.) működését és a vázizom rendszert.

Sokszor egy mozgásszervi panasz nem tud teljesen megszűnni, míg a vele összeköttetésben lévő szerv nem megfelelően működik. Ez igaz lehet fordítva is, amikor egy szervi elváltozás nem tud meggyógyulni a fennálló mozgásszervi probléma miatt. Mindez a kiegyensúlyozott együttműködés szükséges a szervezet egyensúlyához, zavartalan működéséhez.

Alkalmazási területei:
• bélpanaszok
• hiatushernia okozta gyomorrefluxnál
• hasi, kismedencei műtétek után kialakult összetapadásoknál
• gyulladásoknál
• vesesüllyedéskor
• fájdalmas menstruációnál
• endometrozisnál stb.

Schroth terápia

Categories: Terápiák

Schroth terápia – Gerincferdülés kezelése
Napjainkban a legsikeresebb gerincferdülést kezelő terápia a Schroth módszer, melynek kifejlesztése Katharina Schroth német gyógytornász nevéhez fűződik, aki önmagán kísérletezte ki ezt a technikát. A terápia a gerincoszlop anatómiai tulajdonságait veszi figyelembe, és ennek alapján a törzset három, illetve négy blokkra osztja fel. Ezek blokkok, gerincterületek egymáshoz képest tolódnak el, illetve elcsavarodott helyzetben deformálódnak. Ezért nevezzük ezt a terápiát háromdimenziós terápiának.

A technika különlegessége, hogy mindhárom irányú elváltozásra hat. A páciens a saját görbületének megfelelő korrekciós testhelyzetben végzi a gyakorlatokat.

A terápia másik alappillére az úgynevezett háromdimenziós légzés, ami kezeli a csigolyák csavarodását, az oldalirányú görbületet, valamint a gerincferdüléssel együtt járó lapos hátat.

A terápia hatásai:
• a gerincferdülés (scoliosis) romlásának megakadályozása
• a görbület csökkenése
• a páciens testképének javulása
• a gerncferdülés miatti anatómiai elváltozások javulása (légzési volumen/mennyiség csökkenés)

Alkalmazási területei:
• gerincferdülés
• Scheuermann-kór
• különböző csigolya deformitások
• tartáshibák

Első kezelés:
1. A gyógytornász felméri a páciens mozgásállapotát
2. Schroth módszer részletes bemutatása
3. A háromdimenziós légzés bemutatása, majd gyakorlása
4. Kezelés további menetének átbeszélése

Az első kezelések során a páciens megismerkedik a módszerrel, a gyakorlatokkal és ezzel a különleges légzőtechnikával. Minden alkalom után házifeladatot adunk a páciensnek, hogy ezzel még hatékonyabbá tegyük a kezelést.

Természetesen már az első alkalom során is kap otthon végezhető könnyebb gyakorlatokat, hogy ezzel még inkább rá tudjon hangolódni a Schroth gyakorlatokra.

A későbbiek során a tornát különböző eszközökkel (pl.:fitt-ball, szalag ) színesítjük, valamint életmódbeli tanácsokkal is ellátjuk a pácienseinket:
• helyes ülés
• helyes állás
• táska megfelelő viselése

McKenzie terápia

Categories: Terápiák

McKenzie módszer egy világszerte elismert speciális vizsgálati és kezelési rendszer, amit Robin McKenzie új-zélandi gyógytornász fejlesztett ki.

Ez a terápiát kifejezetten gerincsérv kezelésére fejlesztették ki. Sok esetben megelőzhetők vele a derék és nyaki műtétek. A McKenzie módszerrel gyorsan és hatékonyan, gyógyszer és terápia nélkül csillapíthatók egyes gerincproblémák és az ezek miatt kialakult idegi tünetek, végtag zsibbadások.

Ez egy aktív mozgásterápia, a páciens saját maga befolyásolni képes a fájdalmát és a betegségének kimenetelét.

A páciens vizsgálata után egyénre szabottan egy-két célirányos mozdulatot gyakoroltatunk be, és ha ez csökkenti a fájdalmát, akkor megtanítjuk, hogyan tudja otthon végezve megtartani ezt az állapotot, és megelőzni a fájdalom kiújulását.

Alkalmazási terület:
• Porckorongsérv (discus hernia)
• Porckorong kitüremkedés (protrusio, prolapsus)
• Karba vagy lábba sugárzó fájdalom vagy zsibbadás
• Nyak, hát, derékfájdalom

Flossing terápia

Categories: Terápiák

A Flossing terápia egy speciális gumiszalaggal végzett kezelés, mely segítségével kompressziót hozunk létre a problémás testrészen, majd a 2 perces leszorítás alatt mobilizáljuk a panaszos területet manuálisan vagy a páciens által végzett gyakorlatokkal. Fájdalom csillapító hatása mellett gyorsítja a szöveti regenerációt, oldja a mozgást akadályozó szöveti tényezőket.

Kineziologiai szalag

Categories: Terápiák

Kineziotape

Kineziotape egy speciális pamutból készült ragasztószalag, ami összetételének köszönhetően állandó ingerként hat a bőrben lévő mechano receptorokra, ott optimalizálja az izomtónust, csökkenti a mozgásbeszűkülést, enyhíti/megszünteti az izomfájdalmat, javítja a nyirokkeringést.

Gyógyszert nem tartalmaz, légáteresztő és vízáteresztő.

A kineziotape hatékony működésének feltétele a megfelelő felhelyezés, ami elsősorban gyógytornászok, masszőrök feladata, melyet a számukra szervezett továbbképzések során sajátítanak el. A rosszul felhelyezett szalag az állapot rosszabbodását is eredményezheti.

Ez a technika hatékonyan kiegészíti a gyógytornát, annak eredményeit tartósabbá téve.
A szalag átlagosan 4-5 napig marad fent, és egy-egy pihenőnap beiktatásával addig ismételjük a felhelyezését, amíg a probléma meg nem szűnik.

Alkalmazási területei:
• Sportsérülések
• Rándulások
• Izomgyengeség
• Fájdalmak
• Instabil ízületek
• Gerinc deformitások

Perifériás idegmobilizáció – Neurodinamika

Categories: Terápiák

A testszerte jelentkező kisugárzó fájdalmak – zsibbadás vagy érzéskiesések- esetén gondolhatunk arra, hogy a perifériás idegek leszorításra kerülnek. Ezeket különböző problémák okozhatják, mint például a gerinc degeneratív betegségei, gerincműtétet követő hegképződések, illetve maga az idega lefutása mentén is akadályba ütközhet, például sportsérüléseket követő húzódások, térszűkítő folyamatok (Carpel-tunnel szindróma, TOS).

Megfelelő manuális kezelést választva elérhetjük, hogy az ideg felszabaduljon, újra mobilissé váljon, keringése javuljon, majd a páciens a betanult gyakorlatokat otthonában is végezve tünetmentessé válhasson.

Műtét előtti és utáni rehabilitáció

Categories: Terápiák, Torna, edzés

A műtét előtti rehabilitáció során megpróbáljuk elérni azt az izomerőt, és azt a
mozgásterjedelmet az adott ízületben, amely elengedhetetlen a sikeres műtéthez.
Megtanítjuk páciensünknek mindazt, amivel megkönnyíthető a műtét utáni első
pár hét. Például a helyes mankó használatot, az első gyakorlatokat.
Megbeszéljük, hogy milyen eszközöket szerezzen be, amelyek fontosak lehetnek a
rehabilitáció első szakaszában.

Dévény Speciális manuális technika (DSGM)

Categories: Masszázs, kezelés, Terápiák

Dévény Speciális manuális technika Gimnasztikai Módszer (DSGM)

A Dévény-módszer a gyógyítás és fejlesztés összhangja.

A Dévény-módszer, azaz a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer (DSGM) nevét megalkotójának, Dévény Annának nevéből és a módszer két fő területének megnevezéséből kapta.

A DSGM nemcsak egy módszer a sok közül, hanem a mozgásrehabilitáció eddigiektől eltérő, gyökeresen új megközelítése. Sem elméletben, sem gyakorlatban nem azonosítható, vagy hasonlítható össze más módszerekkel speciális tünettana miatt, mely tünettan alapján a mozgássérülés jeleit és fokát megállapítja.

A mozgásrehabilitáció egyéb módszerei többnyire a beteg mozgásának erőltetésén alapulnak, olyan mozgás végzését elvárva a pácienstől, amire magától nem képes. Ezzel szemben a DSGM speciális manuális technikája (SMT) a képessé tevés egyedüli eszköze és így minden habilitáció/rehabilitáció alapja.

A DSGM szerint a gyógyulás a szabályos, teljeskörű mozgásrehabilitációt jelenti.
A gyógyítás feltétele a minél korábbi – lehetőleg már az inkubátorban – megkezdett SMT kezelés. A manuális gyógyítás, amely nem jellemző egyik rehabilitációs módszerre sem, rendkívül munkaigényes, ami a szakgyógytornászt szellemileg és fizikailag egyaránt nagyon igénybe veszi.

A DSGM-t a statisztikailag igazolt eredményei kiemelik a többi rehabilitációs módszer közül, mert hatásosabbnak bizonyult azoknál. Az SMT kezelés gyógyító hatása az összes mozgássérülés esetén – beleértve az orthopediát és reumatológiát is – rendkívül hatékony:
– olyan kórképben – a szülési sérülések minél korábbi kezelésével- tud teljes gyógyulást felmutatni, amely eddig az egész világon megoldatlan volt.
– a baleseti sérültek SMT kezelésével felére csökkenthető a rehabilitációs idő és minőségi mozgás érhető el

Gyógymasszàzs és FDM terápia

Categories: Masszázs, kezelés, Terápiák

FDM

Dr. Stephen Typaldos 1991-ben fedezte fel, hogy valamennyi páciens hasonló testbeszédet használ a fascia azonos típusú elváltozására. Ez alapján fejlesztette ki a Fascia Disztorziós modellt.
A kezelési terv három pilléren nyugszik, egyrészt a páciens testbeszéde meghatározza melyik disztorzió okozza neki a legnagyobb problémát. Ugyanakkor a tünetek és a fájdalom típusa (szúró, kisugárzó, tompa, mozgástartomány csökkenése fájdalom nélkül) és a trauma pontos leírása is segít a kezelési metódus pontos meghatározásában.
Az FDM egy gyors és hatékony eszköz a terapeuta kezében, mellyel hatékonyan tud akár krónikus, akár akut sérülés esetén segíteni és fájdalmat csillapítani. Az iPademről küldve

Gyógymasszázs

A gyógymasszázs olyan gyógymasszőr által végzett kezelés, melynek célja a rehabilitáció. Általában csak a megbetegedett, sérült testrészre koncentrál. A terépia során a gyógymasszőr vizsgálat során tájékozódik a bőr, a bőr alatti kötőszövet (fascia) állapotáról és ennek megfelelően végzi a kezelést. Olyan masszázstechnikákat (simítás, dörzsölés, lazítás, stb.) alkalmaz, melyek helyileg és reflexes távolhatás révén elősegítik az ízületek regenerációját, ellazítják a merev és letapadt izmokat s a kezelt területen vérbőséget okozva csillapítják a fájdalmat is.
Képzett gyógymasszőreink a páciens igényeihez igazodóan választják ki a megfelelő masszázsterápiát.

Levendula Mozgásterápia - CIMT terápia

CIMT terápia

Categories: Csoportos tornák, Terápiák

Constraint Induced Movement Therapy (CIMT- Korlátozással indukált mozgás terápia) a 3 hónaposnál idősebb hemiplegiával diagnosztizált babáknak illetve gyermekeknek lett megalkotva, de hatásos még plexus branchialis, gerincvelő és kéz sérülések kezelésére is. A CIMT terápia célja, hogy növelje az érintett kar mozgását illetve automatikus használatát ezzel megelőzve a „tanult nem használatot” és így elősegítse a kar mozgatásáért felelős idegpályák újraszerveződését. A terápia kivitelezhető otthon is, a megfelelő terapeuta irányításával vagy intenzív terápia keretében klinikai körülmények között.

A módszer legfontosabb tényezői:

  • az érintett oldal ingerekkel való bombázása – aktív gyakorlatokkal, passzív mobilizációval illetve szenzoros ingerekkel
  • a kezelésben fontos tényező még a törzsizom erősítése, tartáskorrekció valamint a láb és az alsóvégtag gyógytornája
  • ezenkívül a terápiába be kell iktatni egy bimanuális tréning szakaszt, ami a két kéz együttes használatát gyakoroltatja

Mindezt persze játékos formában a gyermek korának megfelelően.

Az otthon végzett CIMT terápiát ajánlott hetente felülvizsgáltatni terapeutájával. A játékokat, a korlátozást és a terápia kivitelezését időről-időre ellenőrizni kell!

Ajánlott terápiás időtartam:

  • 3-18 hónapos korig 30 perc (akár 15–15 percre lebontva) naponta, heti 5-6 nap
  • 18 hónapostól- 3 éves korig 60-120 perc (akár 30–30 percre vagy 1–1 órára lebontva) naponta, heti 5-6 nap
  • 3 éves kor felett ajánlott a napi 3 óra korlátozás

Az intenzív terápia hossza 14-21 nap. 3 éves kor alatt hosszabb otthoni körülmények között végzett 6 hetes terápia 6 hetes szünettel, majd újabb 6 hetes terápia végezhető.

Levendula Mozgásterápia - CIMT terápia

Csapatunk

Árak

BÉRLETTEL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK: A bérletek nem átruházhatók! Kérem figyeljék a bérletek lejárati idejét! Az órák és a kezelések lemondását időben, minimum 24 órával előtte jelezzék, ellenkező esetben a foglalkozás díja a következő alkalommal felszámolásra kerül.

Zsuzsa kivizsgálás 15.000 Ft
Zsuzsa kontroll 12.000 Ft
Gyógytornász egyéni állapotfelmérés (1. alkalom) 15.000 Ft
Gyógytornász egyéni kontroll 12.000 Ft
Gyerek gyógytorna 10.000 Ft
Masszázs 1 óra 10.000 Ft
Masszázs fél óra 6.000 Ft
Fitmummy program manuálterápiával kiegészítve – 1. alkalom 15.000 Ft
Fitmummy program – további alkalmak 12.000 Ft
Egyéni személyi edzés 6.000 Ft
Páros edzés 8.000 Ft
Gyerek egyéni edzése 5.000 Ft
Papás szülésfelkészítő, egyéni/csoportos 10.000 Ft / 5.000 Ft
Intim torna tanfolyam 4 alkalom
Sürgős ellátás 24 órán belül 20.000 Ft
Viofor, mágnesterápia 12’ 1.500 Ft
Tape ragasztás 5.000 Ft + anyag
Zsuzsa kontroll 57.000 Ft
Gyógytornász egyéni kontroll 57.000 Ft
Gyerek gyógytorna 47.500 Ft
Masszázs 1 óra 47.500 Ft
Masszázs fél óra 28.500 Ft
Egyéni személyi edzés 28.500 Ft
Páros edzés 38.000 Ft
Gyerek egyéni edzése 23.750 Ft
Zsuzsa kontroll 108.000 Ft
Gyógytornász egyéni kontroll 108.000 Ft
Gyerek gyógytorna 90.000 Ft
Masszázs 1 óra 90.000 Ft
Masszázs fél óra 54.000 Ft
Egyéni személyi edzés 54.000 Ft
Páros edzés 72.000 Ft
Gyerek egyéni edzése 45.000 Ft
Viofor, mágnesterápia 12’ 13.500 Ft
Intim torna tanfolyam 4 alkalom 20.000 Ft
Kezelés 1 alkalom 5% | 5 alkalmas bérlet 10% | 10 alkalmas bérlet Tanfolyam
Zsuzsa kivizsgálás 15.000 Ft
Zsuzsa kontroll 12.000 Ft 57.000 Ft 108.000 Ft
Gyógytornász egyéni állapotfelmérés (1. alkalom) 15.000 Ft
Gyógytornász egyéni kontroll 12.000 Ft 57.000 Ft 108.000 Ft
Gyerek gyógytorna 10.000 Ft 47.500 Ft 90.000 Ft
Masszázs 1 óra 10.000 Ft 47.500 Ft 90.000 Ft
Masszázs fél óra 6.000 Ft 28.500 Ft 54.000 Ft
Fitmummy program
manuálterápiával kiegészítve
15.000 Ft
Fitmummy program – további alkalmak 12.000 Ft
Egyéni személyi edzés 6.000 Ft 28.500 Ft 54.000 Ft
Páros edzés 8.000 Ft 38.000 Ft 72.000 Ft
Gyerek egyéni edzése 5.000 Ft 23.750 Ft 45.000 Ft
Papás szülésfelkészítő, egyéni/csoportos 10.000 Ft / 5.000 Ft
Intim torna tanfolyam 4 alkalom 20.000 Ft (4 alkalom)
Sürgős ellátás 24 órán belül 20.000 Ft
Viofor, mágnesterápia 12’ 1.500 Ft 13.500 Ft
Tape ragasztás 5.000 Ft + anyag

Kapcsolat

Online időpont foglalás